Lugosi Béla megítélése Magyarországon nem volt egységes – ma mégis a horrorikonok között találjuk

Hogy mi különbözteti meg a filmnézőt a filmrajongótól? Az az elképesztő mennyiségű adathalom, amelyet utóbbi elraktároz magában, mintha csak egy végeláthatatlan kapacitású merevlemez vagy pendrive volna. Mi minek a remake-je; ki a fő- és mellékszereplő; ki volt a rendező; mikor készült; hányféle verzióban mutatták be; melyik filmben vettek át ötleteket vagy konkrét jeleneteket belőle? Műfajok, alkotók, számok. Szerintem csodálatra méltó, egészen káprázatos eszköz az emberi agy, amely nem foglalkozik olyasmivel, hogy horrorikonok, színpadi előadók, celebek vagy éppen pornósztárok kerülnek-e mentésre – egyszerűen menti, amit kell.

Ha viszont azt kérdeznéd, hogy szükség van-e a filmrajongókra, akikből nyilvánvalóan kevesebb létezik, akkor arra egyértelműen igen a válaszom. Mi vagyunk az az élő enciklopédia, amely különbséget tesz ozploitation és exploitation, Mario Bava és Dario Argento, Steven Spielberg és Robert Rodriguez, vagy éppen Szabó Győző és Lugosi Béla között. Álmunkból felébresztve is felsorolunk egy rakás jelentős filmet és rendezőt a különböző korszakokból, a világ minden tájáról, aminek persze elméleti haszna nem sok, gyakorlati annál inkább. Hiszen eme feleslegesnek gondolt tudás nélkül olyan érdekes olvasányok sem születhetnének meg, mint a Horrorikonok.

Horrorikonok

A Szabó „Zoo_Lee” Zoltán kontrollszerkesztésével megjelent kötet azért is érdekes, mert a szerző Somogyi Gábor az Azilum nevű lap szerkesztője és tulajdonosa is egyben, az Azilum pedig alapvetően H.P. Lovecraft munkásságának és hagyatékának, avagy a teljes műfajnak – a weird irodalomnak állít emléket. Kis mennyiségben, fix példányszámban elkészített kiadványról van szó, amely érdemes a figyelemre, ha valaki a kommersz helyett a speciális kultúrát és irodalmat kedveli.

Az Azilum Könyveken belül eddig inkább novelláskötetek jelentek meg, azonban új alsorozat született a Filmkönyvek-szériával, amelynek nyitókötete a Horrorikonok. A Filmkönyvek-sorozat célja egyébként a kiadó szerint az, hogy bemutassa a horrorfilmek meghatározó alakjait és háttértörténeteiket, különleges tudásanyaggal gazdagítva a magyar közönséget. A Horrorikonok, mint első kötet, pontosan ennek a célnak felel meg, közben huszonnégy legendás színészt mutatva be, akik felejthetetlen alakításaikkal örökre beírták nevüket a filmtörténelembe.

A Horrorikonok egyébként szerintem már az indításnál is felvet egy érdekes kérdést. Eljátszik ugyanis a gondolattal, hogy ha a XX. századi horrorfilm-gyártás (és akár filmgyártás) ikonikus alakjai közül kellene felidézni valakit, akkor a magyarok közül a legtöbben jó eséllyel Lugosi Bélát említenék meg olyanok mellett, mint Boris Karloff vagy Peter Cushing. Én pedig itt most feltenném azt a kérdést, hogy manapság a nagyobb és idősebb filmrajongókon felül ki tudja egyáltalán, hogy ki Boris Karloff vagy Peter Cushing, ne adj’ isten Lugosi Béla?

A kötetben szereplő színészek és színésznők pedig általánosságban pont az évszázad első felében élték aranykorukat. Amivel egyébként olyan szempontból nincs semmi gond, hogy legalább akit kicsit is érdekel a téma, és hajlandó régi filmeket megnézni, azt a Horrorikonok arra késztetheti, hogy leüljön a klasszikus Hammer-filmek és Jess Franco-mozik elé; utánanézzen az itáliai filmgyártásnak; esetleg Anglián, Olaszországon és Amerikán túl még a francia és spanyol filmkészítéssel is megismerkedjen.

Mert azt gondolom, hogy sokaknál bőven van mit pótolni, amennyiben ismeretekre akarnak szert tenni, az első Filmkönyvek pedig izgalmas mozgatórugója lehet egy ilyen „kutatásnak”. A közel 300 oldalas, visszafogott áron, 3000 forintért megvásárolható Horrorikonok számos érdekes információt tartalmaz, így például kiderül, hogy Blaskó Béla a Szegedi Nemzeti Színházban, majd a Nemzeti Színházban játszott (még Jézus szerepét is megkapta a Mária Magdalénában), mielőtt Lugosi Bélaként Amerikában próbált szerencsét.

Donald Pleasence-ről megtudhatjuk többek között, hogy mielőtt A világ legszebb története – A Biblia ördögi szerepében Jézust kísértette volna meg, hogy aztán az ördöggel és a gonosszal többször is szembenézzen (A sötétség fejedelme, Halloween), pacifista felfogása ellenére a II. világháború alatt a légierőnél szolgált. Sőt, nemcsak lelőtték a gépét, de még náci fogolytáborba is került. Nem utolsó sorban szóba kerül a kötetben Sir Christopher Lee és Peter Cushing (és persze Vincent Price) örök barátsága is, amely néhány évtizedig az angolszász horrorfilm-gyártásra is rányomta bélyegét.  

Amit tudni akarsz a horrorról...

Hogy mi a különbség a filmnéző és a filmrajongó között? Visszatérve erre a kérdésre, többek között az is a válaszom, hogy a filmnéző esélyesen nem fogja tudni, hogy ki az a Peter Cushing, Peter Lorre és Tod Slaughter. Jamie Lee Curtis és Robert Englund neve ismerősen csenghet számára is, Lance Henriksent talán felismeri A bolygó neve: Halál Bishopjaként, de nagyjából ennyi, tudását pedig nem is biztos, hogy bővíteni szeretné. Egy filmrajongó már jó eséllyel többeket vagy mindenkit ismer a felhozatalból. Vagy akár mindenkit.

A kötetben lévő információk azonban lehet, hogy még így is képesek újat mutatni és mesélni az egykoron közkedvelt színészekről és színésznőkről, akik közül a legtöbben már nincsenek is közöttünk. Emlékük viszont örökké velünk él – de legalábbis addig, míg olyan könyvek jelennek meg, mint a Horrorikonok. És persze addig, amíg az emberek hajlandók rá, hogy akár egy évszázaddal, de minimum sok évtizeddel korábbi filmalkotásokat nézzenek meg. Melyek egyébként sok esetben semmivel sem rosszabbak, mint a maiak. Sőt!  

Nyitókép: Universal / UIP Duna